Hírarchívum 2019

Szívvel-lélekkel Határtalanul Erdélyben 3. nap

Elhagytuk a dévai szállásunkat és utunkat Gyulafehérvár felé vettük. Messziről láttuk a Vörös szakadékot amelyet sajnos  nem tudtunk megnézni a elmúlt napok esőzései miatt. Gyulafehérvárra érve megnéztük a várat, várfalakon belüli épületeket, szobrokat, templomokat. Ebéd után Kolozsvárra mentünk. A házsongárdi temetőben megkoszorúztuk Apáczai Csere János sírját Ahol Maca néni elmondta Áprily Lajos versét. Ezután a város központjában a Mátyás szobrot és Mátyás szülőházát néztük meg. Késő délután mentünk Nagyenyedre, ahol elfoglaltuk a szállásunkat.

Szívvel-lélekkel Határtalanul Erdélyben 2.nap

Reggeli után elindultunk a Csolnakosi tóhoz. A mesterségesen létrehozott tó partján (melynek vize több falu házait és templomait őrzi) a környező hegyek látványában gyönyörködtünk. Visszafelé úton megtekintettük a duzzasztógátat mely a Cserna patakot tóvá duzzasztotta. A következő állomás a csodálatos Vajdahunyad vára volt. A vadregényes vár megindította a fantáziánkat, teremről teremre járva beleéltük magunkat a Hunyadiak korába. A parkban elfogyasztott hideg ebéd után, a szakadó esőben érkeztünk meg Szászvárosba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthonába. A hozott adományokat átadtuk az egyik nevelőnek, aki mesélt az intézményről mialatt kis uzsonnával kedveskedtek nekünk. Ezután az otthon kis lakóival találkoztunk, akik örömmel fogadtak minket.

Szívvel-lélekkel Határtalanul Erdélyben 1.nap

A Szívvel-lélekkel Határtalanul pályázat keretében 49 7. osztályos tanulóval hétfőn kora reggel elindultunk Erdélybe. Miután átléptük a határt Arad volt az első állomásunk. Itt kis műsor keretében megkoszorúztuk az emlékművet. Ezután a máriaradnai kegytemplom felé vettük az irányt. A gyönyörű templom megtekintése után, merész vállalkozásba fogtunk, a meredek sziklafalon feljutottunk a solymosi várba, ahol csodálatos kilátás tárult elénk. Visszafelé hol négykézláb, hol fenéken jöttünk le a meredek lejtőn, de mindenki épségben lejutott. Utunk ezután Dévára vezetett a gyönyörű Maros völgyön keresztül. Felvonóval feljutottunk a várba, ahol megidéztük a kőművesek szellemét és gyönyörködtünk a csodaszép panorámában. A szállás elfoglalása után vacsoráztunk majd szabadprogramban játszottak a gyerekek. Mindenki jól érzi magát és várjuk az újabb élményeket.

2019.05.31. Boldogságóra - A megbocsátás gyakorlása




A gyereke a bevezető beszélgetést követően elkészítették bocsánatkérő kártyáikat. Lezárásként meghallgattuk a hónap dalát.

2019.05.30. Szívvel-lélekkel Határtalanul Erdélybe előkészítő foglalkozás

Iskolánk hetedikes tanulói mintegy 50 fővel a Határtalanul pályázat keretében Erdélybe kirándulnak június elején. A csütörtöki napunk a készülődés jegyében telt. A gyerekek előzetes feladatként érdekességeket gyűjtöttek a kirándulás fontosabb állomásairól, majd ezeket az anyagokat bemutatták a társaiknak. Videofilmen keresztül ismerkedtünk a Szászvárosi Gyermekotthonnal, ahová elvisszük majd az iskolánkba járó gyerekek szívvel-lélekkel összegyűjtött adományait. Átbeszéltük a viselkedési szabályzatunkat, az útvonaltervet, illetve az utazás pontos részleteit. Versekkel, a történelmi helyszínekhez kapcsolódó drámajátékkal készülünk. Nincs más hátra, mint hétfőn reggel búcsút inteni szüleinknek! :)

Bodzási nap programja

2019-2020. tanév tankönyvlistája

A 2019/2020. tanév tankönylistája osztályonként az alábbi linken megteinthető:


Tankönyvlista 2019-2020. tanév


Kötelező és ajánlott olvasmányok listája

2019.05.27. Rajzoltak a tűzoltókról

Csongrád Megyei Katasztrófavedelmi Igazgatóság által meghírdetett " Alkotói pályázat"  megyei versenyén iskolánk diákjai különdíj jutalomban részesültek. Alkotásunk címe: A felelőtlen kempingezők (makett asztal).  2019. május 21-én, Szegeden a díjatadó ünnepségen iskolánkat Dajka Rozi, második osztályos tanuló és Meszlényi György ,negyedik osztályos tanuló képviselte.

Minden gyermek névre szóló oklevelet és ajándékokkal teli hátizsákot kapott. Felkészítő: Cseszkó Éva, pedagógiai asszisztens.

2019.05.20. Városi, regionális és megyei atlétika eredmények





Április végén és május hónap folyamán városi, regionális és megyei atlétika diákolimpia versenyen vettek részt tanulóink szép sikereket elérve.


Eredmények itt tekinthetők meg


2019.05.21. "Ki a mester két keréken?" közlekedésbiztonsági vetélkedő

Iskolánkból 3 tanuló vett részt 2019. május 11-én az idei "Ki a mester két keréken?" közlekedésbiztonsági versenyen, amit a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság szervezett meg a 2007-2008-2009-es születésű gyerekeknek. Domján Boglárka (4.c), Gulyás Zoltán (5.a) és Nagy Viola Hanna (6.b) képviselték egyedüli vásárhelyi csapatként iskolánkat ezen a megyei fordulón, mely két részből állt. A versenyzőknek először egy KRESZ tesztlapot kellett kitölteniük, majd egy kerékpáros ügyességi akadálypályán kellett végig menniük, minél kevesebb hibaponttal.

Oldalak