Hírarchívum 2019

2019.04.11. Hipersuli program a Varga Tamásban



A biztonságos internetezésről, a digitális lábnyomról és az internetes bántalmazásról tartottak előadást a Varga Tamás Általános Iskolában a Hipersuli program keretében. Az előadáson szó volt többek között arról, hogyan használhatják a világhálót, milyen adatvédelmi beállításokat kell tenniük, hogy a jelszavakat hogyan kell megválasztaniuk, kivel mit oszthatnak meg, vagy, hogy milyen felületekre hány éves kortól regisztrálhatnak.

2019.04.12. Márkus Molli sakkeredményei

Iskolánk büszkesége Márkus Molli 6.a osztályos tanuló a Hódmezővásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk SE játékosa a tavasz folyamán több kiváló eredményt ért el.

2019. február elején megrendezésre kerülő XXIII. Nemzetközi Nyílt Sakk Falubajnokság egyéni versenyen Molli legjobb 12 éven aluli versenyző címet szerezte meg.

A Megyei Diákolimpián Szegeden, február 16-án a 2006-2007-es születésűek között I. helyet szerzett.

2019. február 23-án a városi sportnapon kapta meg  Molli a Jó sportoló, jó tanuló díjat.

2019. március 21-24 között Szegeden megrendezett 2200 ÉLŐ pont alattiak versenyén a legjobb 14 éven aluli versenyző lett.

Április első hétvégéjén, Miskolcon az Országos Diákolimpián I. helyezett lett.

 

2019.04.11. 112-Tudd, hogy segíthess! megyei döntőjén vettek részt a „Mustángok”

Lezajlott a megyei rendőrség, katasztrófavédelem, a mentők és a vöröskereszt által szervezett 112-Tudd, hogy segíthess elnevezésű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny megyei döntője.  Az egész napos eseményre április 5-én került sor Szegeden a Tanárképző Főiskola topolya sori területén. A 112 – Tudd, hogy segíthess! játékra 51 csapat jelentkezett, 12 jutott a döntőbe a szegedi és a vásárhelyi tankerület iskoláiból, köztük a „Mustángok”, iskolánk csapata is. A megnyitó utáni zenés bemelegítést követően megismerkedtek a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának munkakutyáival. A Piros-kéklámpás élménynapon, 12 feladattal kell megbirkózniuk az ötfős csapatoknak.

2019.04.08. Kis-Platán matematikaverseny

Iskolánk április 3-án rendezte meg a  hagyományos Kis- Platán városi matematika versenyt. Az eseményen 47 alsó tagozatos tanuló mérte össze a tudását. A feladatok összeállítását Márton Albertné, a verseny szervezését Gémes Dóra tanítónő vállalta, az értékelésre a város összes általános iskolájából érkeztek pedagógusok. Iskolánk tanulói jól szerepeltek a versenyen. A 3. osztályosok mezőnyében Hevesi Emma (3.b) II. helyet szerezte meg (felkészítő tanárai: Lénárt Dóra, Kóródiné Janicsek Éva), a 4. osztályosok között Kocsis Botond II. helyezett (4.a, felkészítő tanár: Fodor Adél), Varga Bence III. helyezett lett (4.b, felkészítő tanára: Gémes Dóra) A megyei fordulóba továbbjutó másodikosok és a harmadikosok Szentesen, a negyedik évfolyamosok a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában mérhetik össze tudásukat hamarosan.

2019.04.03. NyelvÉSZ levelezős verseny

2019. február 8-án rendeztük meg intézményünkben a NyelvÉsz levelezős verseny iskolai fordulóját 12 tanuló részvételével. Közülük Molnár Patríciának 1.b, Sosterics Nórának 1.b, Kovács Dórának 1.b (felkészítőjük: Révész Natália), Égető Csanádnak 3.b (felkészítője: Kórodiné Janicsek Éva), Szolnoki Nolennek 3.a (felkészítője: Erdős-Gojdár Anna), Garai Dominikának 8.a és Ménesi Enikőnek 8.a (felkészítőjük: Bányai Csabáné) sikerült bejutnia a megyei fordulóra. A megyei fordulót márc. 22-én rendezték Szegeden, ahol Ménesi Enikő a III. helyen végzett. Ezzel bejutott az országos döntőbe! Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítőjüknek!

2019.04.08. Leendő első osztályosok látogatása



A nagycsoportos óvodások ellátogattak hozzánk. Egy közös órát töltöttünk együtt, bepillanthattak az iskolai életbe. Beszélgettünk a húsvéti szokásokról, interaktív táblán játékos feladatokat oldottunk meg, legó-matekoztunk és végül sorversenyt tartottunk. Az iskolás gyerekek által készített ajándékkal leptük meg az óvodásokat.

2019.04.01. Mosolygó arcocskák pályázat


A „Mosolygó arcocskák” pályázaton a 4.a osztály tanulói díjazásban részesültek: fogápolási csomagot kaptak a résztvevők. A feladat során bemutatták, megtervezték a fogkeféik titkos életét. Legoból, gyurmából alkottak, melyről fotómontázs készült. Számukra fontos a rendszeres fogápolás, az iskolában is időt fordítanak erre.  Fontos a megfelelő fogkefe kiválasztása, kellő időközönkénti cseréje ahhoz, hogy szép fogaink legyenek és mosolygósan induljon a napunk.

2019.03.26. Petőfi rajzpályázat





A Petőfi rajzpályázaton Oláh Cintia és Balog Csenge 4.a osztályos tanulók díjazásban részesültek.

Szülői Klubfoglalkozás

2019.03.20. Alsós versmondó

Iskolánkban idén is megrendezésre került az alsó tagozatosok versmondó versenye. A délutánt a szavaló gyermekek lelkes, igényes, szép előadásai tették emlékezetessé. A legmegnyerőbb szavalatokat a zsűri díjazásban részesítette. Mindkét kategória első és második helyezettje képviselhette iskolánkat a kistérségi versmondó versenyen, ahol Sós Gréta 6. helyezést ért el.

Eredmények:

1-2. osztályosok:
1. helyezett: Tóbiás Nelli, 2. b
2. helyezett: Horváth Luca, 1.c
3. helyezett: Katona Hunor 2. b
4. helyezett: Angyal Bodza, 1. a
5. helyezett: Dávidházi Bella, 1. c
6. helyezett: Rakonczai Dorián 2. a

Oldalak