Hírarchívum 2018

2018.06.08. Kiállítás megnyitó

Hagyományteremtő céllal a Varga Tamás Általános Iskolában egy 8. osztályos tanuló, Hajdú Gréta Viola önálló kiállítása került megrendezésre. A kiállítást Radicsné Nagy Andrea a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészet tanszakos tanára és az intézmény igazgatóhelyettese nyitotta meg.

Elmondta, hogy Gréti amellett, hogy tehetséges, ügyes, ugyanakkor szorgalmas is és ezek a tulajdonságok csak együtt célra vezetőek! Émile Zola szavaival támasztotta alá: „A művészet semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül!

2018.05.08. Környezetvédelmi Világnap


Június 5-én a Környezetvédelmi Világnap programon vett részt a 3.a osztály a Szent István téren. Élőképként elevenítették meg a víz körforgását, hiszen a téma a csapadék hasznosítása volt. Ezután vízvizsgálaton, vízi növények megfigyelésén vettek részt.

2018.06.07. Angol próbanyelvvizsga


Május utolsó napján a 8. évfolyamos emelt óraszámú angol csoport tagjainak elérkezett a tanév utolsó nagy megmérettetése. Egy alapfokú próbanyelvvizsgán mérhették le tudásukat a diákok. Az angol vizsga egy írásbeli és egy szóbeli részből állt, amelynek szóbeli részére került sor egy tíztagú vizsgabizottság előtt. Az elnök Dezső Zsuzsanna, nyugdíjas angoltanár volt, aki megdicsérte a jól felkészült diákokat. A tanulók a vizsga segítségével összefoglalták az általános iskolai tanulmányaikat angolból és lemérhették, hogy elmerészkedhetnek-e egy igazi nyelvvizsgára.

2018.06.06. Országos Atlétika Diákolimpia Győrben

2018. május 28-30. között megrendezésre került Győrben az Országos Atlétika Diákolimpia, ahol iskolánk tanulói Csongrád megyét képviselve "többpróba" versenyszámban mérettették meg magukat. A verseny rendkívül színvonalas volt, ahol csapatunk az előkelő 15. helyezést érte el, ezen kívül a fiúk önmagukat is fölülmúlva javították meg az eddig elért eredményüket (2566 ponttal jutottak be, a döntőben 2680 pontot szereztek)!

A csapat tagjai: Nagy-Szabó Ádám (6.a), Aradi Roland Márk (6.b), Égető Kende (6.b), Sarró László (6.a), Bogár Tamás (6.a), Somogyi Márk (6.c). Egyéni kategóriában Bodnár Bence (8.b) 100 m, Nagy-Szabó Ádám távolugrás versenyszámokban tisztesen helytálltak, Ádám megjavította egyéni csúcsát.

Nagy gratuláció a résztvevőknek és további sportsikereket kívánunk!

 

 

2018.06.04. Vívás eredmények


2018. április 13-15. között rendezték meg Budapesten a III. Országos Sulivívó találkozót, ahol iskolánkat a legkisebbeknél Fejes Ádám 2.b osztályos tanuló képviselte. A rendezvényen az előkelő II. helyezést érte el. A nagyobbak között Sós Gréta (3.b) II. és Horváth Zsófia (4.b) III. helyen végzett.

Május 18-án rendezték meg a vásárhelyi Vívócentrumban a 3-4. osztályosoknak a Városi Vívó Diákolimpiát, melyen tanulóink nagyon szépen szerepeltek.

2018.06.05. Városi és megyei helyesírási verseny



Április elején rendezte meg a Szent István Általános Iskola a Városi helyesírási versenyt, amelyen Dunai Zita 4.a osztályos tanuló II. helyezett lett, ezzel bejutott a megyei fordulóba. A megyei versenyen IV. helyezést ért el.

2018.05.15. Kirándulás Kárpátalján a Határtalanul program keretében

A Határtalanul! program keretén belül iskolánk hetedikesei május 8-12. között egy öt napos kiránduláson vehettek részt, melynek során bejárták Kárpátalját. Az utazást alapos felkészülés előzte meg. Felkészítő órákon megkeresték kirándulás helyszíneit térképen, feldolgozták Kárpátalja földrajzát, lakosságának nemzetiségi összetételét, történetének legfontosabb eseményeit. Megismerkedtek a helyi gasztronómiával, majd megállapodtak a mindenki által betartandó közlekedési-és illemszabályokban. A kirándulás során meglátogatták többek közt a munkácsi és ungvári várat, eljutottak a Mária Terézia emlékfalhoz és Vereckei hágóhoz is, de az Ung partján is sétáltak.

2018.06.01. Szemetet szedtek az ötödikesek



Az 5. osztályos tanulók egy része szerette volna a lehető leghasznosabban eltölteni a szabad sáv idejét, ezért öntevékeny szemétszedésbe kezdtek. Nagyon büszkék vagyunk a lelkesedésükre és a környezettudatosságukra. :)

Platán Party

Nagyobb méret a képre kattintva elérhető

2018.05.31. Országos Honismereti Tanulmányi Verseny


Véget ért az Országos Honismereti Levelezős Tanulmányi Verseny melyen iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.

Országos I. helyezett lett Dunai Zita, Gulyás Zoltán (4.a), Nagy Viola Hanna (5.b), Kátai-Benedek Dominik és Török Ádám (6.a).

Eredmények:

Országos Honismereti Tanulmányi Verseny 2017/18

Oldalak