Hírarchívum 2017

2017.12.13. Menő Menza program iskolánkban

Menő Menza néven pályázati projekt indul az iskolánkban. Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány 20 millió forintot nyert egy az Európai Unió által kiírt pályázaton. A 2019. január végéig tartó programsorozatnak a célja az egészséges táplálkozáshoz szükséges ismeretek elsajátítása, az egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok szervezése, az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátításának a hatékony támogatása, ezzel az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés érdekében a gyermekek, étkezési körülményeinek javítása.

2017.12.12. Együtt, testvérként – december

Az Együtt, testvérként pályázat délutáni alkalmain decemberben elsőként a Mikulással foglalkoztunk. Közös beszélgetések, a személyes élmények megosztása mellett ünnepi hangulatot teremtettünk. Karácsonyi zenék hallgatása közben a témával kapcsolatos színezők készültek, és közös ötletelés eredményeként megszületett a hónap kalendárium lapja. Jó hangulatú foglalkozást zártunk, ahonnan karácsonyi dalokat dúdolva távoztunk. Jövő héten az emberi jogok témakörével foglalkozunk majd.

2017.12.12. Ismerkedés a „futsal” teremlabdarúgással

 



Iskolánk is képviseltette magát a hódtói sportcsarnokban megrendezett futsal teremlabdarúgó tornán, ahol a tisztes helytállás mellett ismerkedtek meg a labdarúgás egyik népszerű ágazatával, a futsallal.

2017.12.11. Újabb madáretetők készültek az idei télre

A kiírt pályázatra 12 db alkotás érkezett, mindegyik igényes kivitelezésű, természetes anyagból készült. Iskolánk udvarán kerülnek elhelyezésre, melyeket rendszeresen feltöltenek eleséggel az ÖKO szakkörösök.

Eredmények:

I. helyezett Makrai Marcell (3.a)

II. helyezett Katona Hunor (1.b)

III. helyezett Hajdú Vencel (5.a)

Gratulálunk a díjazottaknak. Köszönetünket fejezzük ki a többi diáknak és szüleiknek is csodás munkáikért:

Apró Anna (3.a), Bende Szabolcs (3.a), Kocsis Botond (3.a), Lecza Flávia (3.a), Bodzsár Minna (3.a), Tóth Lili (3.c), Horváth Zsófia (4.b), Szűcs Márton (4.b) és a 4.a osztály.

2017.12.08. Mikulás járt a mártélyi iskolában

 





December 6-án hozzánk is ellátogatott a Mikulás.

2017.12.07. Angol verseny eredményhirdetés

Iskolánkban november 30-án tartották a 6-7-8. osztályos tanulóknak megrendezett "Do you understand?" angol szövegértési verseny eredményhirdetését. A verseny nagyon szoros volt, mindössze egy-két pont döntött a helyezésekről. A helyezettek oklevelet és értékes könyveket kaptak. Ezt követően, az iskolában tanító, trombita szakos tanár úr eljátszotta a Happy Birthday című dalt, mivel ez volt a 10. alkalom, hogy megrendezték ezt a versenyt.

A díjkiosztó ünnepség után egy Hálaadás napi foglalkozást tartottak. Ehhez kapcsolódóan egy Hálaadásról szóló, színekkel kapcsolatos verset ismerhettek meg a résztvevők, valamint készíthettek kártyákat, amivel tudathatták a számukra fontos személyekkel, hogy miért adnak hálát.

2017.12.04. Szakmákkal ismerkedtek a vargás diákok


Pályaorientációs napon vettek részt iskolánk tanulói elsőtől nyolcadik osztályig december 1-jén délelőtt. Erre az alkalomra 4 iskolából – a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskolából, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolából, a HSZC Corvin Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskolájából, valamint az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskolából - érkeztek tanárok és diákok, akik bevezették a diákokat a náluk tanulható szakmák világába. A délelőtt folyamán szakmákkal ismerkedhettek több helyszínen, játékos vetélkedőkön vettek részt az osztályok.

2017.11.30. Első hely a szavalóversenyen

 


Kistérségi szavalóversenyt tartottak a felső tagozatos általános iskolás diákok számára csütörtökön a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Az iskolai fordulóból továbbjutott tanulóink közül a 7-8. osztályosok mezőnyében Dávidházi Dóra (7.a) I. helyezést ért el, a 5-6. osztályosoknál Sós Levente (6.a) pedig különdíj kapott.

2017.11.29. Előadás a hulladékokról


Az iskola különböző felsős évfolyamai vettek részt a Környezeti Információs Központ által szervezett Hulladékcsökkentési Hét egyik előadásán. A diákok megismerkedtek a csomagolások fajtáival, illetve a szemét történetével is. Az előadással a Ne vásárolj semmit! naphoz is kapcsolódik iskolánk. Az előadáson egy egyetemi hallgató és a mentortanára is részt vett.

2017.11.28. József Attila-kupa matematika verseny


2017. november 24-én bonyolították le a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában a József Attila-Kupa területi matematika versenyt. Iskolánk tanulói egyéni versenyben szép eredményeket értek el.

5. évfolyamon Farkas Alma (5.a, felkészítő tanára: Balázsné Mónus Anikó) 2. helyezett;, 6. évfolyamon Török Ádám (6.a, felkészítő tanára: Szalay Balázs) 3. helyezett, , 7. évfolyamon Ménesi Enikő (7.a, felkészítő tanára: Balázsné Mónus Anikó) 4. helyezett lett.  A versenyen részt vettek még: Farkas Ivett (5.a), Balázs Benjamin (5.b), Nagy-Szabó Ádám (6.a), Sós Levente (6.a), Garai Dominika (7.a), Makrai Viktória (7.a).

 

Oldalak