Hírarchívum 2016

Platán Hét

 

A Platán Hét programjai megtekinthetőek ITT.

A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományos Platán Hét rendezvényünkre 2016. december 12-16. között kerül sor iskolánkban, melynek fő célkitűzése: közelebb hozni az ünnepet, a csodával teli világot gyermekeink számára. A nagy várakozás idején fontos a készülődés, a játék, a felnőttek különleges életének megismerése. A Platán Hét idején rendhagyó órákkal színesítjük a tanítási hetet. Vendégeink saját mesterségükről, hobbijukról, Hódmezővásárhelyről, vagy a gyerekeket érdeklő témákról tartanak előadásokat, délutánonként pedig izgalmas programokkal várjuk a szülőket, gyerekeket egyaránt. Úgy véljük, ez a hét egy különleges lehetőség a családok számára is, hiszen a közös sütés, a kézműveskedés során jut idő egymásra figyelni, beszélgetni, mosollyal megtölteni a rohanó hétköznapokat.  Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt!

2016.12.12. Minden szakmában otthon voltak

Corvin Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskolában egy rendhagyó nyílt napon vettek részt a város 7-8. osztályos diákjai. Az Európai Szakképzési Hét részeként a szakmaismereti vetélkedőn  a gyerekek 10 állomáson keresztül ismerkedhettek meg az intézmény kínálta képzésekkel, mindezt játékosan. A feladatokon keresztül minden diák betekintést nyerhetett a különböző szakmák rejtelmeibe, például mézeskalácsokat díszíthettek, tésztából rakhatták ki monogramjukat, ajándékot csomagoltak, vagy éppen pohár vizet vittek tálcán, zöldségszobrászként is kipróbálhatták magukat, de volt olyan állomás, ahol súlyokat kellett becsülniük, akadtak turisztikai és nyelvi feladványok is.

Jön, jön, jön a Platán Héten! - Legóvár családi program

2016.12.09. ÖKO-Karácsony a KIK-ben

 

Az Öko szakkör tagjai egy kézműves foglalkozáson vettek részt, december 7-én, szerdán a Környezeti Információs Központban (KIK). Ezen a foglalkozáson PET-palack felhasználásával készítettek a gyerekek karácsonyi dísztárgyat.

2016.12.09. Eötvös Junior vetélkedő

December 6-án rendezte meg az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola a nyílt napjához kapcsolódó hagyományos Eötvös Junior versenyt a hódmezővásárhelyi általános iskolák 7-8. osztályosainak. A vetélkedőre 4 fős csapatok érkeztek, köztük iskolánk csapata is. A vetélkedőn különböző feladatokat kellett megoldani a csapatoknak, volt szövegértés, földrajzi, angol nyelvi, informatikai és játékos sorverseny is. Iskolánk csapata – Fehérvári Mária, Pocsai Anna, Lantos Zétény (8.a), Jagos Gergő (8.b) – kiválóan versenyezve végül a 2. helyen végzett.  A vetélkedő végén a Mikulás osztotta ki ajándékait a jó gyerekeknek és a zsűrinek.

2016.12.07. Jó szereplés a Kányádi szavalóversenyen

 

 

Kányádi Sándor Szavalóversenyt rendezett 2016. december 1-jén a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. A versenyre összesen 25 tanuló jött el, még Makóról, Szentesről,  Csongrádról és Aradról is érkeztek diákok. Az általános iskolások között 2. helyen végzett Török Beáta (7.a), felkészítő tanára: Vicsainé Kabók Ibolya, 3. helyezett lett Dávidházi Dóra (6.a), felkészítő tanára: Bányai Csabáné.

 

2016.12.06. Városi német verseny

 

Városi német nyelvi versenyt szervezett az Eötvös József Szakgimnázium és Szaközépiskola, melyen iskolánkat két csapat képviselte. A versenyen mindkét csapat szépen teljesített, a 7. osztályos csapat 4. helyezett lett, csapattagok: Török Beáta, Csanki Melinda, Bakos Réka (7.a), a 8.-os csapat pedig a 2. helyet szerezte meg, csapattagok: Kántor Judit (8.b), Pocsai Anna, Sándor Adrienn (8.a).

2016.12.05. Újra szerepeltünk a tévében

 

2016. november 30-án az M5 Felsősök című műsorában szerepelt a 6.b osztály. Kőhegyi-Kis Ágnes osztályfőnök és Oláhné Kincses Ildikó segítségével a tömegmérés és az idő témakörét dolgozták fel a gyerekek játékos, izgalmas tanórai keretek közt.  A cselekedtető tanulás még a nehezebb tananyagot is igazi élménnyé teszi, ezt láthatjuk a tévéfelvételen is.

2016.12.05. I. hely a "Miénk a pálya" kézilabda tornán

 

November 27-én került megrendezésre a Balogh Imsi Sportarénában  a “Miénk a pálya” U10 korosztályos leány kézilabda torna. A négy csapat részvételével zajló versenyen a HLKC csapata - melynek tagja iskolánk két tanulója: Mészáros Laura (5.b) és Nagygyörgy Boglárka (3.a) - 100%-os mérleggel, 3 győzelmet szerezve hódította el az I. helyet és a vele járó kupát.

2016.12.02. Mozidélután - kis kedvencekkel

 


A Mozaik Mozi vezetőségének köszönhetően közel 50 tanulónk vehetett részt 2016. december 1-jén azon a jótékonysági vetítésen, ahol A kis kedvencek titkos élete című animációs filmet nézhették meg a gyerekek. Ezúton is köszönjük ezt a felejthetetlen délutáni ajándékot!

Oldalak