Hírarchívum 2015

2015.04.08. Dobogós helyezés a NyelvÉSZ megyei döntőjében

 


Március 27- én Szegeden került sor a Bendegúz Nyelv-ÉSZ verseny megyei döntőjére. Az eseményen iskolánkat 3 tanuló képviselte, Dávidházi Dóra, Makrai Viktória és Kindlik Dániel. Közülük Kindlik Dániel III. helyet szerzett az igen komoly erőpróbán.

2015.04.01. Látogatás a vásárhelyi lánglovagoknál

Március 30-án a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságra látogattak el iskolánk 7. osztályos diákjai, ahol betekintést nyerhettek a katasztrófavédelem munkatársainak izgalmas, kihívásokkal teli mindennapjaiba. A tanulók érdeklődve vették szemügyre a hatalmas, több ezer liter víz szállítására is alkalmas tűzoltóautókat és a „lánglovagok” egyéb eszközeit, melyeket például közlekedési balesetek sérültjeinek mentésénél használnak. A „Hogyan lehet valaki tűzoltó?” kérdésre válaszolva a testület munkatársa elmondta, hogy rendkívül szigorú fizikai és pszichológiai feltételeknek kell megfelelni, majd a képzés elvégzését követően válhat a jelentkező a szervezet tagjává.

2015.03.31 Szépen énekeltek a "Pipacsok"

 


Március 30-án rendezték a „Péczely Attila” Városi Népdaléneklési versenyt, amelyen a III. korcsoportos kategóriában a Pipacsok 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Mexner Lili, Mészáros Evelin és Rakonczai Dorina (5.a). Felkészítő tanáruk: Törökné Szabó Éva

2015.03.30. Remek szereplés Békéscsabán

 

 

 

Március utolsó hétvégéjén zajlott Békéscsabán a Csabagyöngye elnevezésű Gyermek Sakkverseny. A versenyen Márkus Molli 2.a osztályos tanulónk I. helyezést ért el.

2015.03.25. Hulladékgazdálkodási Roadshow

„Üvegcsodák – A csodálatos üveg!” címmel zajlott iskolánkban a  Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében sorra kerülő hulladékgazdálkodási roadshow. A megnyitón az ÖKO szakkörösök, az ovisokkal közösen adták elő produkciójukat. A programok az üveg felhasználásához, illetve a Víz világnapjához kapcsolódtak, melynek során számos előadáson, színes és interaktív foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, tanárok és szülők. Volt síküvegfestés, ékszerkészítés és ÖKO vetélkedővel is készültek a szervezők. Erre a napra stílusosan az összes gyerek kékbe öltözött.

2015.03.24. Sudoku bajnokság


Március 21-én rendezték meg a Sudoku bajnokság megyei döntőjét Csongrádon. Iskolánk tanulói közül 10 fő került az éles versenybe, 8-an részt is vettek benne. A második osztályosok közül 6. helyezést ért el Patócs Gábor 2. b osztályos tanuló, a negyedikesek közül Kindlik Dániel 1. helyezett lett. A többiek eredményét később fogjuk megtudni, de mindenki nagyon derekasan helytállt.

Patócs Gábor felkészítője: Fodor Adél, Kindlik Dániel felkészítője: Márton Albertné

2015.03.23. Zrínyi matematikaverseny

Megkezdődtek az idei matematikaversenyek, az első, mint mindig a sorban a Zrínyi Ilona matematikaverseny, melynek még februárban rendezték a megyei fordulóját.Az eredményhirdetésre iskolánkból behívták Kindlik Dánielt, aki 3. helyezést ért el. Érmét és oklevelét a vele járó jutalommal 2015. március 13-án vehette át Szegeden a Szentgyörgyi Albert Agorában egy szép ünnepség keretében. A 4.a osztály csapata a megyében 6. helyezett lett a negyedikesek között. A csapat tagjai: Kindlik Dániel, Ménesi Enikő és Miklós Imola voltak.

Felkészítő: Márton Albertné

Programok ovisoknak

2015.03.18. Szép eredmény az Arany János Balladamondó Versenyen

Március 18-án zaljott a kistérségi Arany János Balladamondó Verseny a Klauzál Gábor Általános Iskolában. Ebben az évben is Arany János balladái voltak a legnépszerűbbek a műválasztásokkor, ugyanakkor versenyre nem kizárólag Arany-balladákkal lehetett nevezni, így találkozhattunk például népballadával is. A felsősöknek szóló megmérettetésen, elsősorban az idősebbek, 7-8. osztályosok tették próbára tehetségüket, ahol kortól függetlenül egy kategóriába sorolva döntött a zsűri. Az eseményen iskolánk tanulója Török Beáta (5.a) 3. helyezett lett, ezzel továbbjutott a megyei fordulóra. Felkészítő tanára: Vicsainé Kabók Ibolya

Oldalak