Hírarchívum 2020

2020.03.19. 'Es weihnachtet schon' országos karácsonyi csapatverseny

2019. decemberében német karácsonyi csapatversenyen vettünk részt. A versenyen közel 170 csapat, mintegy 600 gyermek mérte össze tudását szerte az országból. A versenyző diákoknak a németül beszélő országok karácsonyi előkészületeivel, ünnepeivel, hagyományaival kapcsolatos feladatsort kellett megoldani, majd a különböző projektmunkákat elkészíteni.

A mi iskolánkból Bánfi Kincső, Szűcs Regina Nóra és Apró Anna 5. évfolyamos tanulók csapata 2. helyezést ért el.

Török Ádám Péter, Hegyi Márk, Prágai Fanni és Égető Gábor Kende 8. évfolyamos tanulók csapata 5. helyezést ért el.

Gratulálunk nekik! :)

2020.03.12. Módszertani kiállítás diákalkotásokból

 

2020-ban 3. alkalommal került megrendezésre A NEM KÖZÉPISKOLÁS FOKON c. diákalkotásokból álló, módszertani kiállítás és az ehhez kapcsolódó rajzpedagógus konferencia Szegeden.

A kiállítás célja, hogy valódi szakmai közösséget hozzunk létre, megismerjük egymás munkáját, és felhívjuk a közönség figyelmét arra, mennyire fontos terület a vizuális nevelés. Emiatt az anyagot nem zsűrizzük, hanem a te döntésedre bízzuk, melyik korosztály milyen tartalmú anyagával szeretnéd tanári munkádat prezentálni. Fontosnak tartjuk, hogy minden vizuális tanár lehetőséget kapjon, hogy diákjainak alkotásán keresztül, minőségi módon képviselhesse iskoláját.

Általános iskolai beiratkozás 2020/2021. tanév

Beiratkozás ideje:


2020. április 23. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között

2020. április 24. (péntek) 8.00-19.00 óra között


A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:


 - A gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok.
 - A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)   
 - A gyermek törvényes képviselőinek személyazonosító igazolványa.
 - Nyilatkozat a gyermek felügyeleti jogának gyakorlásáról.
 - A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgárok Magyarországon történő beiskolázásához szükséges dokumentumok: regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya vagy állandó tartózkodási kártya.
 - Nyilatkozat arról, hogy a szülő valamelyik egyházi jogi személy által szervezett hit- és   erkölcstanoktatást, vagy az állami erkölcstanoktatást igényli gyermeke számára.


Közlemény általános iskolai beiratkozásra - 2020/2021. tanév

 

2020.03.10. Ovi-suli váltó-játékos sportdélután ovisoknak

 

Március 9-én játékos sportversenyre hívtuk a nagycsoportos óvodásokat. A délutánon a Malom, a Pál és a Pálffy Utcai óvodások, illetve negyedikként első osztályosaink vettek részt. A csapatok tagjai: 3 fiú, 3 lány 1 szülő és 1 pedagógus. Az ügyességi játékok között sor-és váltóverseny feladatok. voltak és nem maradt el a gyerekek kedvence az iskolatáskába ki- és bepakolás sem. A jó hangulatú délután végén minden versenyző érmet és ajándékot kapott. A Malom Utcai a „legdinamikusabb csapat”, a Pál Utcai a „legbátrabb csapat”, a Pálffy Utcai óvodások a „legbátrabb csapat”, első osztályosaink a „legtöbb legót gyűjtő csapat” címet is elnyerte.

2020.03.09. Tavaszi nyílt órák a leendő elsősök szüleinek




Március 5-én tavaszi nyílt tanítási napot tartottunk a nagycsoportos ovisoknak és szüleiknek. A tanórákon az érdeklődők tovább ismerkedhettek a leendő elsős tanítókkal, iskolánkkal, amelyet  egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zárt.

2020.03.09. Pénz7 vetélkedő eredményei


Iskolánkban már hagyomány, hogy a Pénz7 országos témahét keretein belül minden évben egy játékos vetélkedőt rendezünk a felső tagozatos osztályok számára.

Az idén a biztosítással kapcsolatos témakör került a verseny középpontjába. Először a témához kapcsolódó ismeretanyaggal ismerkedhettek meg a tanulók, és utána ehhez kapcsolódóan játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A verseny végig jó hangulatban zajlott és a végén minden csapat boldogan és értékes jutalmakkal távozott.

2020.03.04. Jó sportoló - jó tanuló díjátadás

Február 28-án adták át a Városháza dísztermében a Jó sportoló - jó tanuló elismeréseket a kiváló tanulmányi és sportolói eredményekért. A díszvendég Risztov Éva, olimpiai bajnok úszó volt.

Iskolánkból négy tanuló kapta meg az elismerést:

Márkus Molli 7.a – sport: sakk

Kis Barnabás 3.b – sport: hapkido

Szolnoki Nolen 4.a – sport: taekwondo

Fejes Ádám 4.b – sport: légpuska


Gratulálunk!

2020.03.02. Barantázott a 8. évfolyam



Az angol-skót háborúkba kóstolhattak ma bele egy kicsit élőben a nyolcadikosok az iskolában. A mindenre elszánt harcosok pajzzsal és szablyával küzdöttek, különböző harci stratégiákat és ügyességi feladatokat próbálhattak ki, pont mint a korabeli hősök. A bőrükön érezhették a fegyverek súlyát, a bajtársiasság jelentését, a csata megpróbáltatásait... egy rövid órára megelevenedett a történelem.

2020.02.28. Télüzés az Öko szakkörösökkel



Az Ökoszakkörösök rigmusok és ritmushangszerek megszólaltatásával körbejárták az iskolát. A kiszebáb elégetésével kisöpörték a telet.

2020.02.28. Mesevár-Óvodás program

Február 27-én ismét jó hangulatú programmal várta iskolánk a leendő első osztályosokat. A délutánt a harmadikos tanulók nyitották meg, majd az óvodásoknak meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésével folytatódott, amelynek témája a gyerekek által elképzelt álomiskola volt. A város 11 óvodájából több, mint 60 pályamunka érkezett. A szép rajzokért mindenki ajándékot kapott.

A mesemondó délutánon több mint harminc óvodás mondta el kedvenc meséjét, amelynek jutalma egy ajándékcsomag volt és elnyerhették a legszebben beszélő mesélő, a legvidámabb történetet mondó, a legszínesebben mesélő, a legkülönlegesebb mesét mondó, a mesék világát legjobban megidéző mesemondó… címét.

Oldalak