Hírarchívum 2018

2018.10.17. Egy programozó mindennapjai



Az Európai programozás hete (EU Code Week) rendezvénysorozat keretein belül ellátogatott hozzánk Rácz Krisztián programozó. Beszélt a programozás történetéről, meghatározta a programozás fogalmát, bemutatta egy program létrehozásának munkafolyamatát, illetve a munkájáról mesélt érdekességeket. A 8. osztályosok érdeklődéssel hallgatták, a pályaválasztásban is segítségükre vannak a hallott információk.

2018.10.16. Több van benned mint gondolnád! rajzpályázat


A Művészház rajzpályázati felhívása „Több van benned mint gondolnád” címmel.

Iskolánk tanulóinak beküldött rajzaira szavazni október 15-23. között lehet a Művészház facebook oldalán.

2018.10.15. Bakancstúra Parádon

A pályázat keretén belül az ötödikes évfolyammal kirándultunk Parádra. Ez egy nagyszerű lehetőség volt, hiszen innen, Csongrád megyéből más esetben olyan költséges lenne egy osztálykirándulás a Mátrába, amit az évfolyamon tanulók nagy részének családja nem engedhetne meg magának. 

A kétnapos program során a tanulók felejthetetlen élményeket gyűjtöttek: lenyűgözte őket a hegyvidék szépsége, büszkék voltak a túrán nyújtott teljesítményükre, örömmel és jólesően fogyasztották az erdei tisztáson bográcsban főtt paprikáskrumplit és élvezettel tomboltak a karaoke esten. A visszajelzéseik alapján az egyik legjobb osztálykirándulásukként tekintenek erre a két napra, ahol minket, kísérőket is ámulatba ejtett a táj szépsége.

2018.10.11. Zöld Hódmezővásárhely rajzpályázat



"Zöld Hódmezővásárhely - környezettudatos közterület megújítás Hódmezővásárhelyen" című pályázatra meghirdetett rajzpályázaton jutalomban részesült Sipos Tünde 8.a, Szűcs Barbara 8.a, Szűcs Szabrina 5.a és Szűcs Attila 2.b osztályos tanuló.

2018.10.12. Salátabár gyümölcsökkel


A legutóbbi alkalommal, idénygyümölcsökkel egészültek ki a salátafélék. Védőnő és dietetikus segítségével készítették elő a segítő tanulók a finomságokat és kínálták a gyerekeknek az ebédlőben.

Bízunk benne, hogy mindennapi szokássá válik a zöldség-gyümölcs fogyasztás.

2018.10.09. Virágültetés a bodzási úti iskolában

Az alsós ÖKO szakkörös gyerekek szüleikkel, pedagógusokkal összefogva szorgoskodtak a bodzási iskolánál. Lovaskocsival jutottak ki, ami nagy élményt jelentett mindenkinek. Csodás időben szépítgették virágokkal az udvart.

Köszönjük a szép szép árvácskákat, krizanténokat és a szülői támogatást!

2018.10.08. Állatok világnapja



1931. október 4-től tartjuk ezt a jeles napot Assisi Szent Ferenc emlékére, aki értett az állatok nyelvén és a tiszteletükre, szeretetükre nevelt. Iskolánkban a Környezeti Információs Központ munkatársa tartott előadást. A diákok által megfogalmazott állatokhoz köthető kis történeteket beolvasták az iskolarádióban. Sokan állatos felsőben jöttek ezen a napon, kifejezvén ragaszkodásukat.

2018.10.10. Nem szégyen a futás!

Az Európai Mobilitás Hét keretében idén is megrendezték a „Nem szégyen a futás!” elnevezésű programot a Népkertben, ahol Kazi Tamás olimpikon is a diákokkal futott. Több, mint 500 tanuló teljesítette az 1000m , és az 1500m-es távokat 2018. szeptember 24-én. A legjobb futók teljesítményét érmekkel, az egészséges életmód jegyében pedig gyümölcskosárral jutalmazták.

Iskolánkat 20 tanuló képviselte a rendezvényen. Kiválóan szerepelt Ménesi Enikő 8.a osztályos tanuló, aki 1. helyezést ért el IV. korcsoportos kategóriában. III. korcsoportosok mezőnyében 4. helyezett lett Nagygyörgy Boglárka (5.a), és Újvári Márk (6.b). A versenyen helyt álltak még: Poór Benedek (5.b), aki 8. helyezett, Kis-Molnár Emília (5.b) 6. helyezett, Epinger Fanni (6.b) 8. helyezett, Nagygyörgy Noémi (7.b) 9. helyezett, Égető Gábor Kende (7.b)7. helyezett, Somogyi Márk (7.c) 10. helyezett lett.

2018.10.04. H-Faktor Tehetségkutató verseny



2018. október 3-án rendezték meg a H-Faktor tehetségkutató városi versenyt a Fekete Sas dísztermében, ahol iskolánkból Mészáros Krisztián (6.a) 2. helyezést ért el, Bálint Henriett (8.b) különdíjat kapott. Szépen szerepelt Borsi Janka 5.b osztályos tanuló is. Felkészítő tanáraik Szabó Éva és Horváth Tímea voltak.

2018.10.03. „Ott lobog a trikolór" képzőművészeti pályázat

A Honvédelmi Minisztérium a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából hirdetett meg általános- és középiskolás diákok részére az „Ott lobog a trikolór, éljen a honvéd! című ” képzőművészeti pályázatot. A pályázat elsődleges céljai között szerepelt a 170 év magyar történelmének honvédjei előtti tisztelgés, hősi helytállásuk alkotói megörökítése, valamint a mai Magyar Honvédség és a katonai hivatás iránti figyelem felkeltése. 2018. június 1-jéig beérkezett alkotásokat Szunyoghy András akadémikus, B. Tóth Edit, Breznay András, Frömmel Gyula festőművészek zsűrizték a nyáron. A közel 300 beérkezett alkotásból a zsűri 1-3. díjat és 5 különdíjat adott ki ezen az országos megmérettetésen.

Oldalak