Zoltai Klára

Pszichológus

Pszichológus és Pszichológia szakos tanári diplomámat 2007-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetemen. Jelenleg Pedagógiai szakpszichológus képzésben veszek részt szintén a Szegedi Tudományegyetemen.

Az EFOP-3.9.2-16-2017-00028 „Gyermekeink a jövő – humán szolgáltatások minőségének fejlesztése Csongrád megyében” pályázat nyújtotta keretek között látok el iskolapszichológusi feladatkört a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Mártélyi Tagintézményében.

Tevékenységem egyik eleme a szülői konzultáció. Ebben az esetben a szülő kereshet fel kérdéseivel. Ezek lehetnek iskolai beilleszkedési, magatartási nehézségek, nevelési kérdések melyek terén közösen kereshetjük a megoldást.

Másik fontos tevékenységi köröm a pedagógusokkal folytatott konzultáció, mely kapcsolódhat egyetlen gyermek vagy az iskolai osztály problémájához.

A diákok is felkereshetnek, hogy kihívásaikat, kérdéseiket közösen gondoljuk át.

Feladatom a kapcsolattartás az intézmény segítő szakembereivel (logopédus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, iskolai szociális segítő) is.

Munkámat minden esetben a szülők beleegyezésével végzem.

Az első találkozáshoz időpont egyeztetés szükséges, melyre személyesen keddenként délután a Mártélyi Tagintézményben van lehetőség, vagy telefonon a 06/70-770-0689 számon, illetve e-mailben a vojtovichklari@gmail.com címen tehetnek meg.

Könyvajánló szülőknek:

Beck Andrea: Titoktündér

Gary Chapman: Kamaszokra hangolva

Gary Chapman: Gyerekekre hangolva

Ranschburg Jenő: Szülők könyve

Vekerdy Tamás: Jól szeretni

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv

Vekerdy Tamás: Belső szabadság