Hírarchívum 2014

2014.11.20. „Legkedvesebb kísérletem”

 

2014. november 13-án került megrendezésre a Gyulai József Természettudományos Műhely által meghirdetett „Legkedvesebb kísérletem” verseny. A powerpoint bemutatók versenyén iskolánk nyolcadikos tanulói Csete Dávid és Ménesi Dávid 8.b osztályos tanulók III. helyezést értek el a 7-8. osztályos kategóriában. Felkészítő tanáruk: Garai-Szabóné Póth Edit

2014.11.19. „Erdélyország-Tündérország”

 

 


A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában megrendezett „Erdélyország-Tündérország” elnevezésű városi versmondó versenyen Török Beáta 5.a osztályos tanulónk II. helyezést ért el, Meixner Lili (5.a) és Kántor Judit (6.b) színvonalasan szerepeltek.

2014.11.17. Katonai pályaorientációs verseny a BFMK-ban

Játékos formában, egy városi vetélkedő keretén belül hozták közelebb az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóit a katonai hivatáshoz. A november 12-én megrendezett verseny első fordulóján a Varga Tamás Általános Iskola két, egyenként négyfős csapattal képviseltette magát a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Hogy miért lehet vonzó az egyenruha és a szigorú napirend? A fegyelem, a hazaszeretet, a közösséghez való tartozás, a hosszú évtizedekre biztos munkahely, az állandó kihívások, valamint az előrelépési lehetőség olyan előnyök, melyeket érdemes figyelembe vennie egy pályaválasztás előtt álló fiatalnak.

2014.11.14. Alsós Ki Mit Tud?

Iskolánkban idén már 5. alkalommal rendeztük meg a gyerekek körében nagyon népszerű alsó tagozatos Ki mit tud versenyt. Két fordulóban mérték össze tudásukat a versenyzők. Az októberi megmérettetésen gyönyörű verseket, meséket hallhatott a közönség, de rengeteg információhoz jutott tollas barátainkról is, ezen kívül egy kis humorra, nagy kacagásokra is maradt idő. A novemberi forduló is sok újdonságot tartogatott.A már megszokottá vált hangszeres, énekes, táncos produkciók között felbukkant újdonságként a mazsorett, a zumba és egy új hangszer, a doromb is bemutatkozott.

2014.11.12. Őszi papírgyűjtés

2014. november 5-i papírgyűjtés eredményei

Alsó                          Helyezés      Felső

3.b       2385 kg               I.              6.a              1680,5 kg

4.a        2149 kg              II              8.a              1303 kg

3.a        1766                   III             8.b             978 kg

3.c        1325,5 kg           IV.            7.a              604 kg

1.a        696 kg                V.             5.a              401 kg

2.a        627 kg                VI.            5.b             339 kg

1.b        508 kg                VII.           6.b             121 kg

4.b       505 kg                VIII.           7.b             98,5

2.b       448,5 kg             IX.

1.c        189 kg              X.

2014.11.11.Diákjaink munkájától volt hangos a Kalmár Zsigmond tanműhelye!

„Jó szakemberekre igenis nagy szükség van és még nagyobb lesz a jövőben, szóval alaposan gondoljátok meg, hogy melyik iskolát írjátok be a jelentkezési lapotokra!” – mondta Pap András, a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézményének vezetője az iskola november 7-én tartott nyílt napján, melyen végzős diákjaink közül sokan részt vettek. A rendezvény nem merült ki a szavak szintjén, a tanulók ellátogattak a tanműhelybe is, ahol komoly fúrás-faragás  után dobókockák és fából készült fokosok bizonyították, hogy a Z-generáció tagjai között is vannak olyanok, akik nemcsak az informatika, de a kétkezi munkák iránt is érdeklődnek.

2014.11.11. Márton napi felvonulás

 

2014. november 7-én péntek délután a 4.b osztály családi délutánnal egybekötött Márton napi lampionos felvonuláson vett részt. A gyerekeket az iskola előtt Márton köszöntötte, majd a menet a Tabáni templomhoz vonult. A felvonulásra a 4.a osztályos tanulók is csatlakoztak szüleikkel.

2014.11.10. Az Óperenciától Janikovszkyig

2014. november 5 - én szerdán délután került sor az alsós mesemondóversenyre. A gyerekek sok szép mesét mondtak el, megnehezítve a zsűri dolgát az eredményhirdetés során. A díjazott kisdiákok könyvjutalomban részesültek. Az 1-2. helyezettek továbbjutottak a Kistérségi mesemondóversenyre.

November 10-én hétfőn a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában rendezték a Kistérségi mesemondó versenyt, ahol Bálint Henriett 4. b osztályos tanuló IV. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Botkáné Kovács Henriett

2014.11.07. A jövő pincérei, cukrászai és szakácsai jártak a Fekete Sasban

Sok mindent megtudhattak a vendéglátásról azok a 8. osztályos tanulóink, akik november 6-án ellátogattak a Fekete Sasba. Közülük néhányan most szembesültek vele, hogy egy pincér munkája nemcsak azételek-és italok felszolgálásából áll, hogy egy szakácsnak jól kell bírnia a konyhában uralkodó hőséget és hogy a cukrászok sokszor hajnalban kelnek, hogy idejében elkészüljenek a délutáni rendezvényre szánt finomságok. Ennek ellenére a diákok élvezték az üzemlátogatást és voltak közöttük olyanok, akik már most eldöntötték, hogy jövőre vendéglátó ipari vonalon folytatják tanulmányaikat.

2014.11.07. Nyílt nap az Eötvös József Szakképző Iskolában

 

Az Eötvös József Szakképző Iskola november 6-án tartotta nyílt napját, amelyen iskolánk is képviseltette magát. Pályaválasztás előtt álló végzős diákjaink betekintést nyerhettek – többek között – az intézményben tartott angol, földrajz, elméleti-és üzletei gazdaságtan, nyelvtan, valamint matematika órák menetébe. A lányok részéről a legnagyobb érdeklődés az egészséggondozás és a terápia tantárgyakat övezte, eközben a fiúk informatika órán bővítették számítástechnikai ismereteiket.

Oldalak